2009. szeptember 12., szombat

1 évesek

2007. október 16.

Vasárnap megemlékeztünk életünk nagy eseményének első évfordulójáról. Idén is szép idő volt, de azért korántsem olyan gyönyörű, mint tavaly október 14-én, ezzel is megerősítve bennünk az érzést, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy nem fagytunk meg az esküvőnk napján. A babavárás miatt most nem utaztunk el, pedig az a terv, hogy az évfordulókat majd valamilyen kirándulással kötjük össze, de most már inkább kórházközelben maradunk erre a pár hétre. Úgyhogy inkább moziztunk egyet és Liszt Ferenc téri Fresco-ban megvacsoráztunk. Ez a hely a első "igazi" randink helyszíne, ahol nagyjából minden eldőlt. :)




Dorka közben még mindig élvezi a bentlétet, a legkisebb jelét sem mutatja, hogy egyszer majd azért ő is meg szeretné ismerni a világot. Még így sem, hogy megvontam tőle az édességet, aminek eredményeképpen fogytam is egy kilót, erre pedig rendkívül büszke vagyok! Kicsi lányunk ha mégis fiúnak születne, akkor igazán gondban lennénk, ugyanis fiúnevet még mindig nem sikerült találni. Gondolom akkor hagyatkozni fogunk arra, hogy a kórházban száll meg az ihlet. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése