2009. szeptember 12., szombat

Bili

2009. augusztus 19.

Lassan elröppen az augusztus is. Pocaklakó szépen növöget, a nemét még nem tudjuk, talán szeptember közepén, ha megmutatja magát. Egyelőre Mazsola, néha Boldi(zsár), aminek gondolom nem fog örülni, ha lány lesz.




Az előző terhességhez képest jobban vagyok, nem hánytam egyszer sem, gondolom már nem is fogok, lassan betöltöm a 16 hetet, ami a választóvonal volt, amikor Dorka volt a pocakban. Viszont iszonyú fáradt voltam egész nyáron, minden szabad percemben aludtam egyet.:) Ebben az a furcsa, hogy soha életemben nem tudtam napközben aludni, de ezt a tudományt most remekül elsajátítottam. Másrészt most nem vagyunk olyan türelmetlenek, Mint Dorkával. Nem mintha nem várnánk nagyon a nagy találkozást, de most élvezni szeretném a terhességet, és ez eddig sikerült is. Nem a napokat számolgatom, inkább csak a rúgások számát. Igen, már érzem, két hete!!!! Hihetetlen számomra is. Szóval nem türelmetlenkedem, és így sokkal gyorsabbnak tűnik az egész. Nemsokára már AFP-re megyek.



Most a kórházban ingyen megcsinálták a kombinált tesztet, aminek meg is van az eredménye, ez egy vérvétel, kétféle genetikai rendelleneséget szűrnek, Down (1: 50 000) és Edwards (1: 37 000). Ezek viszonylag jó ereménynek számítanak, azaz kicsi az esély bármelyikre.



Dorka továbbra is jóban van a pocakkal, csak néha látom a szemében, hogy csakazértis ráülne, és hohgyhogy most nem, ha eddig igen.... meg hát sokminden megváltozott, anya már nem cipeli fel a lépcsőn, és hasonlók, ezért néha egy-egy harapás a jutalmama. De nem vészes.



Beszéd terén is szépen haladunk. Már a 2 szavas mondatok is megjelentek: Apa vezet. Dorka utazik. Baba hintázik. Dorka iszol. Anya olvas. stb. Saját magára még egyes szám 2. személyt használ, ami érthető, hiszen szinte csak ezt hallja. Igyekeznem kell magamról is beszélni E/1-ben.



Nem tudom, a bilizést említettem-e már, hetek óta Dorka belepisil a bilibe, de csak szórakozásból. Már minden nagysztülőnek megmutatta a tudományát, ahogy ráül, már produkál is. Nagyon édes, de azért még simán elvan pelusban, nem kéri, hogy vegyük le, ha pisilnie kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése