2009. szeptember 12., szombat

Első mese

2009. február 15.

Repülnek a napok és én adós vagyok egy kis beszámolóval. A "nem" mellé csatlakozott a "vau-vau" és a "kuku" (kukurikú) is, és újabban Dorka mamának szólít. Ennyit a szókincsről, de non-verbális kifejezőeszközőkből kifogyhatatlan. A kedvencünk a "nem tudom", azt olyan édesen két kifordított tenyérrel mutatja, hozzá pedig társul egy csodálkozó tekintet. Természetesen sütkérezik a dícséreteinkben ilyenkor, így elég gyakori válasz a kérdéseinkre a nem tudom.




Időközben kibújt Dorka 9. és 10. fogacskája, ha eddig azt hittük a fogzás szenvedés, tévedtünk. Kicsi lányunk ezúttal ugyanis úgy reagált, hogy két napig nem volt hajlandó egy falatot sem enni, mély depresszióba kényszerítve ezzel anyukáját. Szerencsére ennek egyelőre vége és mostanában viszonylag jó étvággyal falatozik. Még mindig nagyon szeret művelődni evés közben, de a szörnyűséges hétvége után ez már igazán apróságnak tűnik.



Miután kimásztunk az évvégi betegeskedésből, elkezdtünk manótornára járni, amit Dorka nagyon élvez, főleg azt a részt, ahol a néni gitározik és énekel, olyankor teljesen elkápráztatja a zene. Kis primadonna módjára nekiáll táncolni a szoba közepén. Most már sokkal bátrabban közelít a többi gyerek felé is.



A legnagyon fejlődést mégis abban látom, hogy most már végighallgatja a mesét. Tegnapelőtt történt először, hogy lobogtatva hozta a kis mesekönyvét, beletolatott az ölembe és figyelmesen (NÉGYSZER!) végighallgatta Boribon maci nem is olyan rövid kalandjait. Teljesen lenyűgözött, hogy ilyen sokáig tud összpontosítani, ugyanis végig mutatta a képeken, hogy mi történik. Úgyhogy úgy néz ki, vége a könyvtépkedős időszaknak.



1. Kicsi kommandósunk




2. Ebben pörgettek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése