2009. szeptember 12., szombat

Gratula

2008. október 13.

Szeptember 29-én megérkezett a kis Soltész Gergő, akit már nagyon-nagyon vártunk, anyukája ugyanis túlhordta 9 nappal. Gratulálunk nekik! Csodaszép a kislegény.




Kicsi Dorkánk fogzik, szegénykémet eléggé megviseli, napközben még el tudjuk terelni a figyelmét, de ha éjszaka jön rá, akkor bizony keserves bömbivel tudatja a világgal fájdalmát. Szegény szomszédok.:)



Így, hogy hamarosan egy éves lesz, szombaton ünnepélyesen a kezébe nyomtam egy zsömit, és ő ugyanilyen ünnepélyesen kiette a belsejét és nyállal feloldotta a maradékot. Nem lett baja tőle, úgyhogy ma kapott egy kis tésztát az én ebédemből, és sosem látott falánkságot tanusított, úgy nyomta befelé zsákmányát.



Már tejtermékeket is kap egy hónapja, jobbanmondva csak túrót és natúr joghurtot. Ezek lecsúsznak, de nem aratnak túl nagy sikert. Egyszer próbálkoztam kefírrel, az végképp nem jött be. Most már viszont nagyon szépen eszi a darabos kaját, a főzeléket is nagyobb darabosra hagyom, de azt szereti a legjobban, ha meg tudja fogni kézzel az ételt. A kanalazás még nem megy, ha megkaparintja is a kanalat, az én számba lapátolná a kaját a sajátja helyett.



Lépések terén is haladás van, most összesen nyolcnál tartunk, de már ügyesen áll fel és meg egyedül. Eddig ezekhez segítség kellett.



További érdekességek:



-a dobozokból már nem csak ki, hanem be is pakol



-már nem csak úgy tud táncolni, hogy legugolgat, hanem rugózik a térdével



-képekről már rengeteg mindent felismer (kutya, maci, baba, hal, rák, elefánt, fa, ház, boci, méhecske...stb, a baba a kedvenc - ahhoz jár vigyorgás is)



-minden gyereknek, főleg a babáknak irdatlanul örül az utcán; ha nem érhet hozzá a babákhoz begurul



-ügyesen tud "port törölni" (bármilyen kendővel, ronggyal rögtön nekilát a munkának



-minden ami gurul tolja maga előtt, ha beakad valahol kiabál, hogy azonnal segítsem a haladásban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése