2009. szeptember 12., szombat

A nagybetűs

2007. február 8.

Mármint az élet. Elkezdődött az, amiről már évek óta álmodozom. A saját lakás projekt. Még mindig hihetetlen. Múlt héten csütörtökön írtuk alá egy szentendrei ügyvédnél a telekvételi szerződést, innentől kezdve az a dolgunk, hogy elintézzük a bankos dolgokat a hitellel kapcsolatban és türelemmel várjunk, míg felélpül a lakás.Az utóbbi lesz a nehezebb. Bár mostanában nagyon repül az idő. Meggyűlt a dolgom a munkahelyen, és persze el kell aprólékosan tervezni, mit hova tegyünk a lakásban, milyen legyen a szobák elrendezése, milyenek a burkolatok, ilyesmi. Álmaim netovábbja. Már csak az a kérdés, miből fogjuk berendezni, vagy a minimalizmusnak az a vállfaját választjuk-e, ahol a bútorzat két matracból és egy hűtőszekrényből áll.




Viktornak most nem ez a legfőbb gondja, mert hétfőn görkorizás közben, egy trükkös esés alkalmával sikerült kicsavarnia a csuklóját, amit most egy dizájnos fehér páncél borít védelem céljából. Neki nem tetszik, és most azon agyalgunk, miben tévedhettek a sokatlátott orvosok, amiért ezt a csúfságot jogosan levághatnánk. A türelmes töprengés végterméke az lett, hogy egy második szakvélemény sosem árthat.



Február 2 és 4 között Sárváron wellness-kedtünk. Gyermeki odaadással vetettük magunkat az élményfürdő hullámai közé, felnőttes szigorral végeztük a konditeremben a fogyást elősegítő és durva díjnyertes izomépítő gyakorlatokat, majd mindezt hátrahagyva vonultunk át a szemben lévő étterembe és intéztük el az egész napos igyekezetet egy tál minden jóval teli finomsággal. Még a desszert is belefért természetesen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése