2009. szeptember 12., szombat

Zokni

2008. szeptember 14.

Nem szeretném elkiabálni, de mostanában nagyon jókat alszunk. Már két hete szinte egész éjszaka alszik Dorka ébredés nélkül. Ehhez persze tudni kell, hogy pont ennyi ideje minden éjszaka itthon alszik. Merthogy csak itthon szeret a drágám. Pedig lenne ideje megszokni a nagyszülőknél is, elég sokat látogatjuk őket, de sajnos a környezetváltozás neki nem igazán jön be és ez nem csak az alvásán, hanem a viselkedésén is meglátszik. Néha azt is nehezen viseli, ha háromnál több vendégünk jön.


Megérkezett az ősz. Ma sétáltunk egy jó nagyot a városligetben, amit Dorka végig is szunyált, alvás szempontjából a hűvösebb időt preferálja. Előtte viszont ellátogattunk egy nagy játék nagykerbe, most először, és vettünk is ezt-azt a csemeténknek. Itt volt az ideje, kezdett már túlszárnyalni a meglévő játékain. Többek között megkapta az első ráülős autóját - amit akár tolhat is maga előtt - de egyelőre inkább ácsorogni szeret rajta.



Természetesen, mint gondolom minden szülő, napról napra megállapítjuk, milyen okos kis hercegnőnk van. Mostanában eljutottunk oda, hogy elég egyszer elmondani vagy megmutatni neki valamit, máris megérti illetve utánozni tudja. Így a kocsiajtó kinyitása, kupak visszatétele az üvegre és egyéb apróságok, de tegnap például már segítségemre volt a söprögetésben és a nagy kedvencem: egyszer csak úgy érezhette, hogy piszkos lett a zoknija, mert levette és megpróbálta beletenni a mosógépbe:)))) Hát nem tündéri?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése