2010. január 29., péntek

Pocakfotók

Krisztián volt olyan kedves, és megörökítette bálnaságomat, így van mit megosztanom a nagyvilággal. Íme:






2010. január 23., szombat

Önkontroll

Elhatároztam, hogy mostanában legalább hetente egyszer jelentkezem, nemsokára valószínűleg úgyis kevesebb időm jut majd az ilyesmire. Meg akkor a kialvatlanság közepén már a mostani emlékek elég halványak lesznek.
Szóval pocak jól van, mostanában aludni is hagy, amiért végtelenül hálás vagyok. Dávidkával sokat "beszélgetünk", Raffai doki segítségével nagyon ügyesen kommunikálunk. Most már ott tart a dolog, hogy az utolsó, szülésfelkészítő szakaszba léptünk, így az egész procedúrának könnyebbnek és lelki értelemben fájdalommentesebbnek kellene lezajlania. Majd beszámolok....

A derékfájásom viszont  a tetőfokára hágott, ez azért szülés után remélem enyhül, mert már úgy mozgok, mint egy reumás lajhár, nézni is rossz....már annak aki nézi.

Ma anyukámék tették szebbé a napunkat, megint nagyon elkényeztettek, mert ahelyett, hogy mi utaztunk volna, ők jöttek, ráadásul teljes ebéddel érkeztek, nekem egy gyors sütit "'kellett" csak összedobnom. Hiába, születni - és férjhez menni - tudni kell...:)

Dorka egy kicsit "fogzós" megint, legalábbis ezt hisszük, mert nem enged betekintést a szájába, de szegény látványosan szenved. Ettől nehezebben kezelhető az átlagnál, még jó, hogy most vagyok a legengedékenyebb és megértőbb stádiumomban, tudom, milyen nehéz idők várnak rá, nem szigorúskodom túl sokat.
Számomra egyébként hihetetlen önkontrollja van, sok felnőtt megirigyelhetné. Mára megtanulta azt, hogy ha valami nem sikerül ezredszerre sem, akkor ne csapja magát a földhöz, hanem kérjen segítséget, és az utolsó pillanatban ez eszébe is szokott jutni, és igaz már-már sírós hangon, de jön az "Anya segíts!" vagy "Apa segíts!" és az utána következő kellemes érzés, hogy a hatalmas probléma egy csapásra megoldódik.
A másik ilyen: egy pár napja megint osztja a taslikat, harapásokat, csípéseket, de eddig mindig sikerült kedvesen lereagálni, azzal, hogy "Szeretlek, Te miért bántasz?" és erre úgy megbánja, amit tett, rögtön megölelget, megpuszilgat....persze ezt a fajta bocsánatkérést könnyű elfogadni. :)
Szóval csak azt akarom mondani, hogy ha már ott tart az ember, hogy megüt valakit (hát még az anyját...), akkor nagyon nehéz lehet hirtelen átváltani dühösből szeretős, ölelős, megbánósba.

2010. január 14., csütörtök

Angyalka

3 nap és betöltöm a 37. hetet. nem mondom, hogy egyszerűbb az élet ilyen nagy pocakkal, de sokkal kevésbé megterhelő, mint gondoltam volna. Simán cipelek gyereket, takarítok, teszek-veszek, amit csak kell. Sőt még a nagybevásárlást is megcsinálom Dorcoskával.
Ehhez persze tudni kell, hogy amióta Dorkát elrabolták az ufók, kb. másfél hónapja, szinte semmi gond nincs vele. Tele van empátiával, és olyan szinten egymásra vagyunk hangolódva, mint soha. Persze megvannak a korához illő hangulatváltozások, de semmi olyasmi, ami megmagyarázhatatlan lenne, mint régebben. Annyira édes,  hogy hihetetlen. Apróság, de meg kell említenem, hogy kb. két hete elkezdett szendvicset enni. Ha finoman megsütjük francia pirítósnak, levágjuk a héjját, akkor szépen elmajszolja. Az a gyerek, aki eddig a kenyér látványától is menekülőre fogta!!!!!!

Dávid még vígan elvan odabent, bár már kezd szűkös lenni a hely. 2500 gramm körüli a súlya, és teljesen rendben van. Lassan mindennel elkészülünk, a kórházi pakk is 90%-ban kész, úgyhogy várva várjuk. Én azért még mindig szeretném kihúzni legalább február elejéig.

És a végére, best of Dorka:

  • Nagy erőkkel próbál becsukni egy műanyag dobozt, ami végül eltörik:      -Hát ez nem sikerült jól!
  • Mondom neki, hogy hallgasson be a pocakomba, mit mond neki a tesó. Erre hallgatózik, hallgatózik. Egyszer csak: -Nem mond semmit, nem hallok semmit, nincs bent fülhallgató!
  • Kérdezi tőlem, hogy mit mond a boci, mondom, hogy Mú! Erre rámnéz és  legörbülő szájjal kérdezi: -Nem azt mondja, hogy se füle, se farka?
  • Odaszorítja a telefont  a füléhez és ezt mondja: - Halló Dorka! Itthon vagy a karácsonyfával? Igen. Jó! Kérek egy SMS-t! :))))

2010. január 5., kedd

Karácsony és újév

A karácsonyunk kicsit rohanósra sikeredett, de élményteli volt. A 24-ét, mint tavaly is, itthon töltöttük hármasban, igazi kis családi nap volt, békében, boldogságban. Minden időben elkészült, mindenkinek tetszettek az ajándékok és még csak nem is éreztem azt a nap végén, hogy mindjárt kipurcanok.:)

Dorkánk mondjuk pont aznapra éhségsztrájkot hirdetett, de már rutinosak vagyunk, tudtuk, hogy a vacsi azért biztos lecsúszik majd, így is lett. Másnaptól visszaállt a rend. Ajándékbontás ügyben, azt hiszem előre tisztázni kellett volna a szabályokat....a tündérem ugyanis rárontott az ajándékokra, és anélkül, hogy megnézte volna, melyikben mi van, bontotta egyiket a másik után. Mi meg csak kapkodtuk a fejünket és fényképeztünk. Végülis örülni ráértünk utána is.:)
De mire a végére értünk az összes ajándékozásnak a nagy családdal, a kisember ügyesen megtanulta, hogy szépen odavigye az ajándékot az illetékesnek, és csak akkor bontsa ki, ha arra megkérik. Persze mindenki megkérte.:)
Azóta is imád csomagolni, naponta rengeteg játékot kapok szalvétába csomagolva azzal a címszóval, hogy a télapó hozta. Megzabálom!

Két éjszakát töltöttünk Léván, kettőt Pesten, kettőt Egerben, aztán egyet a barátainknál. A végére már nagyon elfáradtunk, pedig mindenhol jó dolgunk volt. De azért csak itthon a legkényelmesebb.

Soliékhoz Szilveszterezni mentünk, ami jól is sikerült, de Dorka olyat csinált, amit eddig soha, köztünk aludt! Reggel 5,45-kor megébredt és kikéredzkedett az utazóágyból. Meg is rémültem, hogy 3 óra alvással kell végigcsinálni a napot, de végül visszaaludt, és olyan édesen simult hozzánk (felváltva) hogy a kényelmetlenség ellenére nagyon jó érzés volt.

És akkor jöjjenek a képek:

Hát ez hogy került ide?




Az első dolgom volt leenni egy szaloncukrot:



Rárontok az ajándékokra:



Jól érzem magam a nagyival és Boni cicával:


                                               
                                           Főzni tanulok a nagyszülőktől :