2010. február 24., szerda

Napirend?

Ma abban a kivételes megtiszteltetésben volt részem, hogy újra én vihettem Dorkát angolra. Ami azt jelenti, hogy apa egyedül pesztrálta a kismanót kerek egy órán át. Mindneki túlélte a kalandot.:) Mi kikapcsolódtunk a kicsi lánnyal, a fiúk pedig itthon ringatták egymást, legalábbis a nagy a kicsit.

Azt nem mondhatnám, hogy kialakult napirendünk van, próbálunk Dorkáéhoz alkalmazkodni, de legalább az éjszakák jók. Ami azt jelenti, hogy Dávid 7 és 10 között elalszik valamikor, attól függően, hogy hogy alakul a délutáni alvása, ilyenkor beteszem a kiságyába, majd az első ébredéskor magam mellé veszem, és így alszunk hármasban a nagy ágyban egész éjjel. Hogy hányszor kel fel enni, nem is nagyon tudom, mindig belealszom az etetésbe, egyszerűen nem bírok ébren maradni. Egy-egy gyors peluscsere belefér, de utána durmolunk tovább mindketten. Így viszonylag kipihenten ébredek reggel. Heti egyszer pedig én is alszom délután a gyerekekkel, ez elég energiát ad, hogy vígan tegyem a dolgom tovább.
Napközben egy fix programunk van Dáviddal, és az a fürdés. Eddig mindig úgy alakult, hogy 6 és 7 között ébren volt, így a kis legyény megpancsizik még Dorka előtt. Sétálni és vásárolni is voltunk már négyesben, ezeket rendre végigalussza, ő is szereti, ha rázzák a popóját, mint anno a nővére.

2010. február 17., szerda

2010. február 11., csütörtök

Tesók

Ma apának be kellett ugrania fél napra a munkahelyére, úgyhogy megvolt a próba - egyedül két gyerekkel.... Mit ne mondjak, be voltam tojva rendesen, hogy hogy fogom bírni, és habár a melegfront miatt Dávidka éberebb volt a szokottnál, egész ügyesen megbirkóztam a feladattal. Mindenki kapott időben enni, és mindenki alól kikerült a tele pelus.....Persze hozzá kell tennem, hogy a nagylányom annyira tündér mostanában, olyan megértő....idáig pont ellenkezően reagált, mint vártuk. Még a paradicsomlevest is egyedül ette meg, amíg én szoptattam:




Ha Dávidka sír, ő azonnal szalad és simogatja a buksiját. Ha valami mégsem úgy van, ahogy ő gondolja, ilyesmik hangzanak el:

-Odaadjuk apának! (mármint Dávidkát) Anya felemel! ....
megtörtént, de ezután persze menne apával játszani
-Odaadjuk anyának! Apa fogd meg a Dorka kezééét, gyere be a szobámba játszaniiiii.

Apa amúgy is a nagy szerelem mostanában, istenien elvannak együtt, apa játszóházba, játszótérre hordja, a kicsi lány meg hálás érte. Csüng az apja szavain, anyát meg néha kiküldi a szobából....na majdcsak visszakerülök a kegyeibe. :)

2010. február 7., vasárnap

Újra itthon

Ma egy hetes a mi kisborsónk! Már az 5. napon visszaszerezte a születési súlyát, jelenleg 3550 garmmal büszkélkedhet.

Eddig napi egy hosszabb ébrenléti időszaka volt/van, kb. 2-2,5 óra, a nap fennmaradó részét szunyókálással és evéssel tölti.

Dorka egy tünemény vele, azonkívül, hogy a szopipárnára azonnal igényt tart, amint Dáviddal leülünk enni, egy szavunk sem lehet. Puszilgatja, simogatja, hordja neki a játékokat, ha sírdogál.

A hazajövetel napján:


Egy hetesen:

A tesók:

Ó:

Kórházi napok

A hétfőt, vagyis az első kórházi napunkat egyedül töltöttük a látogatási tilalom miatt. Na persze nem voltunk egyedül, állandóan nővérek serege ellenőrizgetett, meg volt két tündéri szobatársam is. A délutánunk kicsit nyűgösre sikerült, mert Dávidka nehezen szabadult meg a magzatszuroktól, egészen az éjszaka közepéig bántotta a pocakját, amikor is egy nővér kimasszírozta belőle. Onnantól kezdve semmi gondunk, eszik és alszik a fiatalúr. Nagyon tehetségesen szopizik, így már nem kell bimbóvédőt sem használnom a szoptatáshoz.

Kedden aztán feloldották a tilalmat végre, így apuci bejöhetett. Gyorsan elrepült a nap, Dávid javarészt aludt, anya meg pletyizett a szobatársakkal. Csak akkor szomorodtam el, amikor eszembe jutott kicsi Dorkám, mert annyira, de annyira hiányzott! Szerencsére ő istenien elvolt itthon a mamával.

Szerda reggel pedig már kezdhettem pakolni, egy kis vizsgálat és a zárójelentés kézhezvétele után már jöhettünk is haza.

Apa és Dorka jöttek értünk, a szívem a torkomban dobogott, amikor meghallottam Dorcoskám hangját a folyosón. Amikor meglátott, kaptam egy gyors puszit, és már rohant is megkukkantani a tesót. :) Még jó, mert így nem látta, ahogy zokogok az örömtől.

Meg kell jegyeznem, három nap rettenetesen hosszú idő, ha a gyerekétől távol tölti az ember. Amikor megjelent az én pici lányom az ajtóban, nem győztem csodálkozni, milyen hatalmas! Főleg Dávidhoz képest...:)

Az autónál aztán Dorka megkapta az ajándékot, amit a tesó hozott neki, egy hiper szuper futóbiciklit. Azóta is ezzel trappol a lakásban.

Úton hazafelé aztán Dorkának is eljutott, hogy most már anya is jön haza, nem győzött puszilgatni, hízelegni, annyira ügyesen legyőzte a távollétemet, olyan büszke vagyok rá!


Sikerült! Újra!

És ezzúttal sokkal gyorsabban...

Január 31-én, egy héttel korábban a vártnál, megérkezett hozzánk gyönyörűséges kisfiunk Dávid.

Reggel 9 körül kezdett szivárogni a magzatvíz, akkor még nem tudtam, hogy tényleg az-e, mert Dorkával is volt ilyesmi jelenség két héttel szülés előtt. A délelőtt ugyanolyan ütemben zajlott, mint máskor, még Tescoztunk is egyet. Amikor a kocsiból kipakolva azt éreztem, hogy egyetlen szatyrot sem bírok felcipelni, akkor tudatosult bennem, hogy ha nem is ma, de hamarosan eljön az én időm. Lassan, de folydogált tovább a víz, ekkor már apát is beavattam a dologba (vonakodva bár, mert amikor a kocsiban magamra öntöttem Dorka narancslevét és felkiáltottam, hogy Jé, magzatvíz!, ő teljesen bepánikolt.....:)) na, de itthon már nyugodtabban fogadta a hírt, főleg mivel abban a hitben voltunk, hogy ez még biztos nem AZ. Kettőig adtunk magunknak időt, akkor aztán felhívtuk Viktor szüleit, hogy elindulhatnak és a szülésznőt, aki természetesen azonnal berendelt.
Mivel Dorkát időközben letettük aludni, apa itthon maradt vele, én meg taxiba vágtam magam, és bementem a kórházba. A taxis végigparázta az utat, hogy nehogy útközben pottyanjon ki a bébi - nagyon jól szórakoztam.:)
3 körül érhettem be, megvizsgáltak, mint kiderült tényleg magzatvíz, úgyhogy már nem is jöhettem haza. Fájásom nem volt, így hosszú napra számítottam. De aztán közölték, hogy mivel több, mint 6 óra telt el a szivárgás kezdete óta, ezért el kell, hogy indítsák a fájásokat oxytocinnal. Először tiltakoztam, mondván várjuk meg, hogy alakul a dolog. Mivel egyáltalán nem fájtam, persze könnyen beszéltem még akkor. De komolyan is gondoltam. Végül 4.30-kor azt mondták nem várhatnak tovább....na az oxytocin meg is hozta a várt hatást, nagyon hamar két perces fájásaim lettek. Előtte még értesítettem, akit lehet, de innentől kezdve már csak arra vágytam, hogy Viktor végre betoppanjon. Fel is hívtam, már úton volt, de amikor elárultam, hogy hol tartunk, újra egy kis pánikot hallottam a hangjában, illetve a telefonba is hallani lehetett, ahogy rálép a gázpedálra. Pikk-pakk meg is érkezett. Ekkor volt kb. 5.15. Innentől kezdve nekem egy kicsit összefolynak az események, kétperces, erőteljes fájásaim voltak, amiket legjobban guggolva tudtam átvészelni. Közben végig figyelték a baba szívhangját, az rendben volt. Felmerült az epidurális érzéstelenítés lehetősége, de egyrészt szépen tágultam, így nem volt indokolt illetve a hatását már túl későn fejtette volna ki, és a poén, hogy egyébként sem volt orvos, aki beadja, merthogy a történelem megismételte önmagát és mindkét altatóorvos sürgős esetnél volt.
Persze volt pillanat, amikor magamat a sürgős eset kategóriába soroltam, de engem legalább nem kellett újraéleszteni...így könnyebb szívvel engedtem át a dokit másnak....
Úgy látszik nekem a sors nem szánt EDÁ-t, lehet, hogy jobb is így.

7 óra előtt valamivel lehetett, amikor már rettenetesen fájt mindenem, és azt hittem szétszakadok, hogy megvizsgált a doktornő és megállapította, hogy a baba fejecskéje alá beszorult a méhem egy kis darabja (méhnyelv, azt hiszem) és magával húzta azt. Na az horror volt, amígy át nem lendült ezen a ponton, főleg, hogy azt tanácsolták három fájást csináljak végig a jobb oldalamon, hármat a balon.  Ez anniyra elviselhetetlen volt, hogy egyszer csak leugrottam az ágyról, olyan érzésem volt, mintha a hasfalamon át akarnák kitépni a belső szerveimet.....
Viszont 2-3 álló/guggoló fájás után egyszer csak éreztem, hogy jön a baba. Gyorsan felfeküdtem, és 3 nyomásra, 19.16-kor kint is volt Dávidka. 3410 grammal és 54 cm-el érkezett közénk.

Az egész nem tartott tovább 3 óránál. Annyira ügyesen segített a kisfiam az előrenyomulásban, hogy ez nagyrészt az ő érdeme. A pocakomra tették, Viktor elvágta a köldökzsinórt és nagyon nagyon boldogok voltunk.

A méhlepény megszületése után vette észre a dokinő, hogy egy darab bent maradt, és amíg apa a pici fiát kísérgette első fürdetési illetve öltözködési kalandjára, addig anyát megtisztították a maradék méhlepénytől. Ez már nem fájt, csak kellemetlen volt. Utána bejöhettek hozzám, és Dávidka nagy erőkkel nekiállt szopizni és vagy fél órát bírta. Apa még két órát maradhatott velem, aztán én lekerültem a szobámba (103), ahova ő már a látogatási tilalom miatt nem jöhetett be.

Vajúdás közben:
Megérkezett:


A királyfi: