2010. március 9., kedd

Összehasonlítás

Az utókor, leginkább Dorka, miatt úgy döntöttem, megörökítem a két terhesség hasonlatosságait, különbségeit, hogy ha majd ő egyszer babát vár, tudja mire számítson. Magamból kiindulva tudom, hogy ezer és ezer kérdés merül fel, amit ilyenkor az ember az anyukájának tesz fel, de sok minden sajnos feledésbe merül az idők során.
Tehát:

1. terhesség:
  • 5-10 hétig görcsölök, amire magnéziumot ajánlanak
  • 16 hétig rosszullétek és hányás, erre semmi nem segített :(
  • egész terhesség alatt nem keményedett a pocakom, talán a legvégén egyszer-kétszer
  • nagyon vizesedtem az utolsó 1-2 hónapban a meleg miatt, a csalánlevél tea istenien segített
  • a migréneket leszámítva (szintén a melegtől) jó a közérzetem végig
  • a baba (Dorka) szinte végig be volt fordulva, már a 23 hetes ultrahangon is jól feküdt
  • a vége felé nagyon fájt a derekam
  • a babám nem szerette a túl hangos zenét, szegénynek pedig kijutott bőven, 6 lagziban voltunk azon a nyáron
  • istenien alszom végig
2. tehesség:

  • a 12. hétig szörnyű fáradtságot érzek, délután is sziesztázok, hogy végig tudjam csinálni a napot
  • a 16. hétig érzek hányingert, de soha nem jött ki semmi....nem is hányinger volt, inkább csak teltségérzet esténként
  • egy darab keményedésem, jóslófájásom sincs egész idő alatt
  • nem vizesedek
  • középidőben elég rossz a közérzetem, megmagyarázhatatlan sírásrohamok jönnek rám
  • végig tele vagyok energiával
  • a babám (Dávid) a 27. hét után fordul be, sokáig keresztben fekszik
  • durva derékfájásom és medencecsont fájásom van már félidőtől
  • Dávid melegfront érzékeny, és megérzi, ha havazik, ilyenkor sokkal többet mocorog, szinte meg sem áll
  • nagyon rosszul alszom, nem tudok az oldalamra feküdni, és sokszor hajnalban ébredek, és már nem tudok visszaaludni. Az utolsó hónapban javul a dolog
Szülés:

1:
  • vajúdás kezdete hajnali 2
  • 3,30 kórház - hazaküldenek meleg fürdőzés+pezsgőzés céljából - hátha csak jóslófájások
  • fájások tovább erősödnek
  • délben kórház - CTG, már nagyon fáj és nagyon fáradt vagyok
  • egész délután fáj, alig tágulok
  • délután fájdalomcsillapító injekció - ami egy óráig nagyon jó, tudok tőle aludni a fájások között, de utána szörnyen fáj a szuri helye, ilyet soha többet!!!
  • nincs orvos, aki beadná az EDA-t
  • 8-ra végre kitágulok, kezdődnek a tolófájások
  • 21.31-re kibújik Dorka
2:

  • reggel 9 - elkezd szivárogni a magzatvíz - semmi fájás
  • du. 2 - felhívom a szülésznőt, aki berendel
  • 3 - kórház, továbbra is fájás nélkül, tágulás 1,5 ujjnyi
  • 5 -oxytocin, CTG végig rajtam
  • 5.30 - 2 perces fájások - megérkezik apa
  • innentől már nagyon fáj, megint jönnek a fájdalomcsillapító injekciójukkal, de ellenkezem
  • 19.16 - kibújik Dávid

1 megjegyzés: