2010. augusztus 25., szerda

Almádi

Sajnos a családi nyaralás nem úgy sült el, ahogy szerettük volna, emiatt szomorú és csalódott vagyok. De elhatároztuk, hogy többet nem esünk abba a hibába, hogy engedjük, hogy egy ember elrontsa a többiek hangulatát, így jövő nyártól más formában nyaralunk majd.
A gyerekek azért szerencsére jól érezték magukat, Dorkát kényeztették a nagyszülők, állatketbe vitték, ahol a bejárat melletti játszóházig jutottak, mert azt annyira élvezte, Veszprémben kirándultak vele, és amikor az idő engedte, volt pancsizás is a Balatonban. Dávidka, mint mindig, egy tündér volt, tele mosollyal és vidámsággal. Nagyokat aludt a jó levegőn, bár éjszaka azért szokatlanul sokat ébredt, és reggel 7-kor általában úgy gondolta, hogy eleget pihent. De ezektől eltekintve tényleg nem volt semmi gond. És itthon újra jól alszik.
A kiskrapek elkezdett haladni előre. Nem a klasszikus kúszást választotta, hanem négykézlábra áll, rugózik, kilőki magát, így halad pár cm-t, majd újra és újra, így már bármit elér. Nagy távolságokat még nem tesz meg, de ügyesen próbálkozik.

Anita és Dominó meglátogattak Németo.-ból:
(Dominó úgy látszik kapott egy kis hideg vizet :)




Meglátogattuk Soliékat Ábrahámhegyen, Dávidka kisGergővel játszik:



Dávid első Balcsizása:
Dorka bemerészkedik a vízbe:

A medence vize ennyire hideg:

De a Balatonban ilyen bátran úsztam:

1 megjegyzés:

  1. Édesek a lurkók. Sajnálom az incidenst!
    Legalább kicsit együtt voltatok.

    VálaszTörlés