2011. február 27., vasárnap

Rossz hír

Rossz hírrel érkezett ma haza apa és Dorka az orvostól. Sajnos úgy tűnik mégsem ússzuk meg a műtétet. :( Dorka orrmanduláját ki kell venni, mert a folyadék még mindig ott van. Most már lassan 2 hónapja. Az orrmandulája túl nagy, nem tud a folyadék távozni, hiába próbáltunk mindenféle módszert/gyógyszert. Ráadásul egy tubust tesznek majd a fülecskéjébe. Nem tudom melyik hangzik rosszabbul, egyelőre mindkettő félelmetesnek tűnik nekem. Viktor viszonylag ügyesen megnyugtatott, hogy csak egy éjszakáról van szó, és abból a szempontból tényleg szükséges, hogy ne történjen ez minden egyes megfázásnál. Nem attól félek, hogy a fájdalmat nem fogja bírni, inkább a lelki következményeitől félek, amit a kórházasdi okoz majd.
A végső ítéletet azért majd a Péterfy utcai kórház fül-orr-gégész főorvosa mondja majd ki.

2011. február 24., csütörtök

Gyorsan tanul

Nem emlékszem, hogy Dorka mikor kezdte gyakorolni ezeket a tevékenységeket, de egy évesen még elég korainak tűnnek. Dávid ugyanis tud szívószállal inni, orrot fújni és villával enni!!!!Csak kapkodjuk a fejünket, olyan ügyesen ellesi a trükköket a nővérétől.:) Az más tészta, hogy a hisztizést is sikerült ugyanilyen ügyesen ellesnie....:) Bizony, az én kis Buddhám nagyot fejlődött visítás és elégedetlenkedés terén.
Ja, és megvan az első szava. Mi más lenne, mint a NEM! :))) (Bár igen helyett már régóta tud bólogatni) Dorkának is ez volt az első szava, 14,5 hónaposan, úgyhogy ebben megelőzte őt  Dávid 2 hónappal. Mozgás terén viszont Dorka mindenben 2 héttel veri Dávidot.:)
Dorka meg már olyan felnőttes dolgokat mond néha, mint például:

-Anya, megkérhetlek, hogy mosd ki a kádat: :)

-Olyan pólót szeretnék, hogy sárga pöttyök vannak rajta és alul zöld. (=zöld alapon) Mert az lányos.

2011. február 15., kedd

Madarász

Izgalmasra sikeredett az idei Valentin napunk. Tulajdonképpen az izgalmak már 13-án elkezdődtek, amikor is influenzaszerű tünetekkel ébredtem,  plusz hányinger és pocakfájás. A reggelt még viszonylag jól bírtam, de 11 körül már kifeküdtem. Addigra már apa is itthon volt az előző esti ünneplésből. Neki sem esett túl jól, hogy aznap övé a két gyerek, mivel rá is ráfért volna még egy kis pihenés. A gyerekek nagyon édesek voltak, nem volt sok gond velük, ilyenkor megérzik, hogy nincs fölös energiánk a hisztire,  irigykedésre. Szépen eljátszottak, szaladgáltak, virgonckodtak. Olyannyira, hogy Dávid baba este 8 körül két lufival a kezében úgy gondolta, hogy nekidől a kanapénak, de sajnos elvétette, így koppant egyet a buksija. Fájt neki nagyon, de pár perc sírás után megnyugodott, 9 körül pedig elaludt, ahogy minden este.
A gond ott kezdődött, amikor hajnali 1.18-kor arra ébredtem, hogy öklendezik, és kihányja a vacsoráját. Sejtettem, hogy gond lesz, de azt nem, hogy ezután 15 percenként újra és újra hánynia kell. Persze később már semmi nem volt a pocakjában, így csak erőlködött. A furcsa az volt, hogy megtöröltem a száját és már vissza is aludt minden alkalommal. Én ezt hajnali 5-ig bírtam idegekkel, akkor elkezdtem pakolni a kórházi cuccunkat. Viktort felébresztettem, ő csinált nekem reggelit, előző nap egy falat sem ment le  a torkomon.
Gyors öltözés, és már száguldottunk is a Madarász kórház felé. Dorka és apa itthon maradtak, a terv szerint Dorka oviba megy, ott alszik (először életében!!!) és 4kor Viktor elhozza, majd jönnek be hozzánk.

A kórházas sztori nagyon hosszú, így azt címszavakban:

  • Érkezés 6.20, mi vagyunk az elsők, hiába ez az ügyeletes kórház, nem foglalkozik velünk senki, azt mondják 7,30-ig várni kell...megkérdeztem, hogy mi van, ha egy haldoklót hoznak be, annak is várni kell? ezt a választ kaptam: Tudja, hogy van ez anyuka..... (???!!!)
  • Végül csak arra jár egy asszisztens, így hamar behívnak a rendelőbe.
  • Röntgen.
  • Röntgen negatív, de megfigyelésre bent tartanak 72 órára. Ha szerencsénk van csak 48. Később ebből 24 óra lesz, de akkor érezzem úgy, hogy megnyertem a főnyereményt.
  • Felvesznek az osztályra, csak a gyerek kap ágyat, az anyukák széken alszanak... juhú!
  • Dávidot ott kell hagynom a nővérrel, amíg a papírokat elintézem - nagyon zokon veszi, alig bírom megnyugtatni, megfogadom, hogy nem hagyom többet ott. A nővérke amúgy nagyon kedves.
  • Lefizetem a portást, hogy engedjen be az autóval, hogy ne kelljen egész nap kétóránként kirohangálnom a parkolóórához.
  • Elvárják, hogy Dávid az ágyában ücsörögjön.
  • Dávid fel-alá rohangál.
  • Vizit - a főorvos 3 méterről azt mondja nem tűnik betegnek. :)
  • Dávid alszik egy órát! A szék kényelmetlen, én ott nem tudok aludni. Próbálok olvasni, de majd leesik a fejem a fáradtságtól.
  • Szemész, fül-orr-gégész, neurológus jön, megvizsgálják a Csöppet, mindent rendben találnak. Szerintük a hányás nem az ütés miatt van.
  • Dávid rohangál tovább, flörtöl a  nővérekkel, spanol a nagyobb gyerekekkel, minden alá bemászik, gyűjti a koszt a retkes padlóról. És persze mi sem vonzóbb számára a fertőző osztálynál, ami egy rongy paravánnal van félig elválasztva a miénktől. 
  • A pupillatágító miatt Dávid homályosan és duplán lát, ezért nem engedhetem el a kezét, egész nap hajolva sétálok mellette, nehogy elessen és megint beüsse  a buksiját.  
  • Az ebédet kihagyom, mert oda a gyereket nem szabad vinni. (???)
  • Egyáltalán nem vagyok éhes, fáradt és kétségbeesett, hogy miféle bacit szedünk ott össze.
  • Dávid alszik egy órát. Üvöltő kislányt hoznak a szobánkba, aki lehet, hogy influenzás. 
  • Csendben pánikolok, elhatározom, hogy hazajövünk.
  • Délutáni vizit, megpróbálom magunkat hazakérni. A doki szerint szó sem lehet róla, pedig Dávid láthatólag jól van valószínűleg az én vírusomat kapta el. Egész nap nem hányt már, szépen evett és ivott.
  • A sok beteg gyerek látványa megvisel. Kiderül, hogy  otthon fáj Dorka füle, megszakad a szívem, most már tényleg mennünk kell!
  • Bepróbálkozom a nővérnél, hogy saját felelősségre nem mehetnénk-e haza, és ez az angyal valahogy elintézi a dokinál!!!! 
  • 40 másodperccel a papírok aláírása és a szükséges utasítások meghallgatása után, már hazafelé robogtunk.:))))
  • Újraegyesül a család, végül mégiscsak jól végződik a Valentin nap.:))))





2011. február 11., péntek

Farsang

Csuda jól sikerült életünk első közös farsangja. Minden szülő hozott sütit és innivalót, a gyerekek meg szinte kivétel nélkül cuki jelmezekbe bújtak. Mivel én és a varrógép nem kötöttünk közelebbi barátságot, ezért a mi csemetéink bolti jelmezben virítottak. Irtó aranyosak voltak. Dávid társasági lény, neki nem okoz gondot begyalogolni 20 ugrabugráló gyerek közé, Dorkának meg ott volt Lilla, akivel elválaszthatatlanok lettek, és egész idő alatt együtt bolondoztak. Az óvónéniknek volt néhány elkeseredett kísérletük a zsivaj túlkiabálására, és valamilyen szervezett program lebonyolítására, nem sok sikerrel. Ami volt, annak pillanatok alatt vége lett, így tovább élveztük a gyerekek masírozását fel-alá a kacifántos jelmezeikben. Itt megjegyzem, hogy Viktor azért részt vett a szörpivó versenyen szívószállal. De egy anyuka gyorsabbnak bizonyult.:) Mondjuk nagyobb darab is volt nála...
Ja, és most már elhisszük, hogy Dorka tényleg eszik az oviban. Amint megérkeztünk nekiállta tömni magát, mindenből evett, amit csak talált....mi ilyet még nem láttunk tőle.

Na és jöjjenek a képek:


Baby Batman:



Dorka és Lilla:


Ropják:

1. szülői

Január 27-én volt Dorka csoportjában a szülői értekezlet. És egyben az én első szülőim!!!Annyira izgalmas és egyben furcsa érzés, hogy most már én ülök ott szülőként  a padban. Emlékszem, hogy vártam mindig haza anyukámat a szülőikről, hogy elmondja, miket mondtak rólam a tanárok (a.k.a: mennyi dicséretet kaptam - Hiába, pozitív visszajelzés függő vagyok...:) Persze ez csak általános iskolára vonatkozik, a gimitől 80 km-re laktunk, így oda nem nagyon tudott jönni anyu - szóval onnan nincsenek ilyen jellegű emlékeim.
Na, de visszatérve a jelenbe, 8-10 anyuka jött csak el, amit nem értek. Persze tudom, hogy nem mindenkinek ez az első ovis gyereke, meg dolgoznak, meg elfoglaltak, meg másnak ez nem olyan nagy szám, de azért én majd a Dávidéra is szeretnék ugyanilyen lelkesen menni.
Az óvónénik nagyon aranyosak, kényesebb témákat is sikerült velük normálisan megbeszélni.

Azért ezt a szülőin ücsörgős feeling-et még szoknom kell. Vagy elfogadnom azt, hogy tényleg felnőttem.:)