2011. április 17., vasárnap

Mandula

A múlt hétvégénk Dorka ápolgatásával telt. Pénteken már úgy fogadtak az oviban, hogy kihányta az uzsonnát, amint ez elhangzott, kijött az ebéd is. Majd hazafelé úton még háromszor ismételte meg ezen műveletet. Itthon aztán már volt pocakfájás, rossz közérzet. Egész este egy falatot sem tudott enni. Szombaton ugyanez hányás nélkül, vasárnapra meg mintha elfújták volna a betegséget, csak az étvágytalanság maradt. Egész héten jól volt, az oviban evett, jókedvű volt. Csütörtök délután kezdődött elölről az egész, azzal a különbséggel, hogy éjszakára már be is lázasodott. Pénteken kijött a doki néni és megállapította, hogy tüszős mandulagyulladása van a drágámnak. Kapott is antibiotikumot izibe, amitől már szombat délutánra jól lett. Ma már olyan jókedvű volt, mintha nem is lenne beteg.:) Azért a gyógyszert szerdáig szedni kell. Szerencsére eddig nem kellett sokszor antibiotikum a kicsi lánynak, ez talán a harmadik kúrája életében. A doki néni szerint nincs összefüggés a két betegség között, de azért én itthon tartom a jövő héten, had keringje ki magát ez a randa kór az oviban.
Amilyen jól van Dorka, olyan rosszul van Dávid viszont. :( Szinte egész éjjel ébren volt, 5 percnél tovább nem nagyon tudott aludni. A fáradtság ellenére napközben sem aludt, csak 2-szer 20 percet. Holnap megint dokizás a program, gondolom elkapta Dorkától ezt a remek bacit.:(
Folyt.köv.

1 megjegyzés: