2011. április 18., hétfő

Már jobban

vannak a lurkók. Olyannyira, hogy ma kétszer is megjártuk a játszóteret. Sőt, délután Dávid bébitaxival jött. Még sosem tett meg ekkora távot. A játszó tőlünk kb. 700 méterre van. Reggel a doki néni azt mondta, hogy ugyanaz a baja, mint Dorkának, csak ezt a nyavalyát vírus okozta, így nem kell antibiotikum rá. C vitamint és lázcsillapítót javasolt, ha szükséges.
Egyébként ritka jó napunk volt, mindketten egész nap olyan jó gyerekek voltak és szépen eljátszottak, mint az álom. Az egymás közti viszálykodás is minimális volt, így simán bevállaltam, hogy délután is elvigyem őket egyedül sétálni, apát meg itthon hagytuk tanulni és a mediterrán paradicsomos tallért felügyelni a sütőben. Amikor hazaértünk, akkor pedig isteni illat fogadott.:)

1 megjegyzés:

  1. ezt a pogifeleseget meg is jegyeztem, hamarosan mgsutom, nagyon jol nez ki. orulok, hgoy alakultok, nem jo mar ez a sok betegseg.
    egyben kellemes husvetot is kivanok!! :)
    psz

    VálaszTörlés