2011. április 23., szombat

Tüdő

Mégsem ért még véget a kálváriánk. Dávid egész héten hol jobban, hol rosszabbul volt, sejtettem én, hogy nem mászunk ki ebből olyan könnyen, egy vírusfertőzés után azért 2-3 nap után jobban kell, hogy érezze magát az ember. Tegnap éjjel, amikor 3.30-kor megint azt éreztem, hogy lázas, eldöntöttem, hogy itt most már cselekedni kell. Reggel első dolgom volt bevinni az ügyeletre. A kerületi pont megszűnt, így a Heim Pálba kellett mennünk. Nem is baj, ott legalább meg tudták röntgenezni, és kiderült, hogy a hörghurut mellett jobboldali tüdőgyulladás a ludas. :( Persze nem örülünk, de most már legalább kiderült, és elkezdhetem célirányosan kezelni. Szegényem nagyon sírós, nyűgös, csak akkor van el, ha motorozhat az udvaron. Biztos hamar túl leszünk ezen is, és visszakapom a tündérkémet. Dorka is köhög ezerrel, de ezen kívül ő jól van, nagyon vidám, élénk és állandóan menne valahova. :) Belőle erőt tudok meríteni legalább. :)

Remélem azért több belső szervet nem kell szerepeltetnem itt címként.:)

A héten készültek egy-két kép, ahol egyáltalán nem látszik a betegség. A kedvencem a következő:

Pitypangot fújunk:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése