2011. szeptember 5., hétfő

Sűrű augusztus

A végére nagyon besűrűsödött az utolsó nyári hónapunk.  A műtét után azt hittük majd két nyugis, itthonülős hetünk lesz. De ezt ugye két nyüzsgő, és hálistennek egészséges gyerekkel nem könnyű kivitelezni. És hiába volt Dorka eltiltva a társasági élettől, Dávid miatt csak menni kellett ide-oda. Általában kevésbé népszerű játszótereket választottunk, illetve körbelátogattuk a bacitlan gyerekes ismerősöket.:) Most már publikus, hogy augusztus elején beadtam a jelentkezésemet az egyetemre, 29-én este pedig ki is derült, hogy felvettek. Nagy az öröm, de egyben egy kicsit meg is vagyok ijedve attól, hogy hogy tudok majd helytállni. Nagyon sokba kerül, úgyhogy nem lehet szó lazázásról, mint anno.:)))) Időközben megvolt a beiratkozás, és 9 (!!!!) tantárgyam lesz. Jajj.
A másik nagy esemény, hogy augusztus 26-án megvolt az eskütétel, és magyar állampolgár lettem. Hatalmas feneket kerítettek neki, volt zenekar, forgalomelterelés, úton vonulás, rendőrautós kíséret,  meg államtitkár, meg tudományos akadémia tagja, meg opera énekes, meg persze a mi polgármesterünk, aki a Honosítási okiratot átadta, két puszi társaságában. Összesen 92-en voltunk, akik esküt tettek, és jelen volt a TV, rádió és  az újságok. Szóval volt felhajtás, és nagyon jól esett. :)
Időközben Viktornak is elindult az év, volt évnyitó, beiratkozás, és a lovak közé csaptak azonnal. Augusztus 29-én és szeptember 2-án volt francia felsőfokúzni, nagyon bízunk a jó eredményben, a vizsga, főleg a szóbeli borzasztóan nehéz volt.
Közben meg háromszor kellett visszamenni Dorkával a doki nénihez, hogy csekkolja, minden rendben van-e, megfelelően gyógyulgat-e a sebe. Szerencsére nem volt gond, az ovikezdést azért biztos, ami biztos szeptemberre 5.-ére halasztottuk 1.-e helyett. De ez már egy másik történet...

3 megjegyzés:

  1. Hű, gratula - mindenhez! Milyen egyetem?

    VálaszTörlés
  2. Hú csak kapkodom a fejemet....Sok sikert és kitartást Mindenkinek Mindenhez! Állampolgársághoz nagy nagy gratula!!!!

    VálaszTörlés
  3. A gödöllői egyetemnek van kihelyezett képzése Bp-en, és a HR szakot választottam

    VálaszTörlés