2012. szeptember 13., csütörtök

8 ÉV

Többször átszámoltam…. tényleg ennyi. Hihetetlen. 8 évvel ezelőtt randiztam egy cuki fiúval, aki mára a férjem és gyermekeim apja. Azon a napon szeptember 10-én még persze nem sejtettük, milyen közös kaland kezdődik éppen. 


És most, hogy így belegondolok, túl vagyunk a 7. évünkön, ami ugye állítólag a legnehezebb, és tényleg rázós volt itt-ott, de azért nem rázósabb, mint a többi . Rengeteg minden történt/történik velünk, így nem mindig marad időnk a saját problémáinkkal foglalkozni, néha pedig ez a legjobb. Na, nem mintha lennének különösebb gondok az apró-cseprőkön kívül. Elmondhatjuk, hogy egész jó kis együttműködést sikerült kialakítani, boldogok vagyunk, imádjuk a gyerekeinket, élvezzük a közös életet. Úgy érzem, tudunk örülni egymás örömeinek, támogatjuk egymást, vannak közös céljaink, sok a kimondott és kimondatlan közös, hasonló, szinte ugyanolyan gondolatunk, és ez mindig elégedettséggel tölt el. Nem akarok itt nyilvánosan csöpögősen nyilatkozni, úgyhogy csak annyit írnék, köszönöm drágám, hogy vagy nekem, hogy megértesz, és a lehető legjobban szeretsz és hogy ilyen fantasztikus apa vagy!

Dadogás



Ez az év a furcsa „betegségek”, tünetek éve úgy látszik. Dávid tejallergiája mellett Dorkánál előjött a dadogás. Az egész március-április környékén kezdődött, és egyre-egyre erősödött. Persze elolvastam minden fellelhető jó tanácsot ezzel kapcsolatban, tanácskoztunk a családdal, és arra jutottunk, hogy majdcsak elmúlik, a lényeg, hogy ne hívjuk fel rá a figyelmét. Az igazság az, hogy Dorka elég okos ahhoz, hogy magától is észrevegye, hogy valami nem oké, semmit sem kellett neki mondani, egy idő után, amikor megakadt a beszédben, a kis kezét a szája elé tette, csak úgy tudta végigmondani a mondatot. Voltak jobb időszakok, július elején például 2 hétig gyönyörűen, gond nélkül ejtette a szavakat. Aztán augusztusban hatalmasat romlott, már-már a félelmetesen aggasztó kategória volt, így segítségért folyamodtunk. Találtunk is egy tündéri pszichológus lányt, Ágit, aki ráadásul közel is van, és már sok ilyen esettel foglalkozott. Első alkalommal velünk, szülőkkel beszélgetett egy órát, majd 4 diagnosztikai játékterápiás találkozó következett Dorkával. Kicsi lányunk nagyon élvezte ezeket az alkalmakat, csak úgy rohant mindig Ágihoz. Rengeteg mindent kirajzolt, kibábozott magából. Jelenleg ott tartunk, hogy letelt a 4 alkalom, tegnap este pedig újra szülős beszélgetés volt, amikor is ismertette Ági, hogy miket tapasztalt.

Dorkáról csupa szépet és jót mondott, nagyon együttműködő kisgyerek, könnyen motiválható, aktív a szerepjátékokban. A gond, ami miatt a dadogás is előjöhetett többrétű. Elsősorban a határtalan ragaszkodása a szabályokhoz jelent problémát. Valamiért Dorka nem tudja teljesen elengedni magát, nem tud, teszem azt szándékosan a vonalon kívül színezni, vagy hasonlót. Nagyon kontrollálja magát. Tart attól, hogy valamit rosszul csinál, nem enged meg magának spontaneitást, felszabadultságot. Neki a szabályok betartása biztonságérzetet ad, megnyugtatják őt, tulajdonképpen ezeket használja feszültségoldásra.

Másrészt van benne egy adag önféltés. A képleírásokon, amiket csináltak mindig megeszi az egyik szereplő a másikat. Ezen nagyokat nevettünk, mert jó kis kacifántos történeteket ötlött ki a kisasszony, de a vége az mindig megevés volt….(Az egyik ilyen mese, amit kitalált: A kismadarak ülnek az asztalnál, vidáman esznek. Nem tudják, hogy az asztal alatt egy kígyó van. Ha tudnák, azt gondolnák, hogy meg akarja őket enni. :)))

Harmadrészt, mivel ennyire érzékeny gyerekről van szó, ő valószínűleg érzékeli az általunk ki nem mondott, de bennünk mélyen gyökerező problémákat, szorongásokat. És nem (csak) a napi gondokra kell gondolni, hanem a több generációval ezelőtti családi eseményekre, és valljuk be, abból azért van egy pár, amiről csak nagy hallgatás van. Ági szerint a ki nem mondott gondok, azok, amiket nem tudunk/akarunk megbeszélni, hogy ne tépjük fel a régi sebeket, csak halmozódnak, és generációról generációra visszük magunkkal őket. Sokszor az unoka elköveti a nagyszülő hibáját, átéli a szinte kísértetiesen hasonló élethelyzeteket, úgy, hogy nem is tudott róla, hogy ilyen előfordult a családban. Érdekes, és misztikus dolgok ezek, sokszor egy kicsit felfoghatatlanok is számunkra. Lényeg, hogy amit lehet beszéljünk meg/át, kerüljenek le ezek a terhek a vállunkról, attól nekünk is és a minket követő generációknak is jobb lesz.

Dorkának a családrajza teljesen rendben van, mindenki rajta van, egyforma nagyok, csak apa van feketével rajzolva. A beszélgetés során nagyjából tisztáztuk, hogy ez az én apukámmal való viszonyomat tükrözheti, ami most ugye szünetelt két évig. Bennem emiatt számtalan negatív érzés, gondolat fogalmazódott meg, és még ha nem is beszéltem soha erről a gyerekek előtt, azért nagyban meghatározta sokszor a napomat, hangulatomat. Persze, hogy ők is megérezték, ha feszült vagyok, vagy szomorú. A jó hosszú antennákkal megáldott lánykánk pedig ezek szerint még azt is érzékelte pontosan, hogy mindez miért van. Félelmetes…..

Dorkát még egy hónapig járatjuk Ágihoz, mert bár rengeteget javult a beszéde, azért még nem tökéletes. Otthon pedig rengeteg bábozás, rajzolás, festés javallott, lehetőleg korlátok nélkül, tehát ujjfestés, színek összekeverése, és SOHA nem színezés és vonalon belül maradás. :)
Hétfőtől új oviba megy, sikerült elintézni, hogy felvegyék a Helikopter oviba, végre, most talán majd kötődik is egy kicsit az új óvónénikhez. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

2012. szeptember 4., kedd

Alvás

Imádom fotózni őket alvás közben (is):