2013. február 8., péntek

Kiesett Dorka első foga

2013.02.07:


Dávid 3 éves!

Néha egész nap csendben eljátszik, máskor be nem áll a szája, érdekérvényesítő, nagyon-nagyon tud szeretni, félénk és bátor egyszerre, nagyon vicces, mindenre van egy megjegyzése, igazi, vérbeli, tűzoltónak készülő kisfiú az én Dávidkám. Január végén pedig három éves lett. Gyorsan elszaladt ez a rövid három év, főleg mert az elmúlt egy évet már főként bölcsiben töltötte. A fennmaradó kevés együtt töltött idő nagyon értékes lett, amikor csak tehetjük bekuckoljuk magunkat a szobájába, és ott játszunk négyesben. Dávid ilyenkor egyikünkkel mindig valami fiús játékot játszik, legózik, bűnözőket üldöz vagy tüzet olt. A másikunk addig Dorkával társasozik.
Dávid szeret bölcsibe járni, az első naptól fogva sima ügy volt a bölcsi, van két jó barátja, Dominik és Levente, akiknek még a féltett játékait is kölcsönadja. Két gondozónénink van Ani és Bözsi néni, akik nagyon vigyáznak, hogy Dávid csak olyat egyen, amit a diétája megenged. A gyümölcsökkel már jól állunk, alma, körte, narancs, banán kipipálva, a gyümölcslé még mindig okoz gondot. Tejterméket továbbra sem kap.
A tűzoltó mániája egyre nagyobb méreteket ölt, bármit el lehet neki adni, csak összefüggésbe kell hozni a tűzoltókkal. Tele van ilyen játékokkal, van Sam, a tűzoltós pólója, jelmeze, sisakja,könyvei, legója, lámpája, és persze a szülinapján ellátogattunk az igazi tűzoltókhoz is. :)
Az elalvás az, ami elég körülményes mostanában. Mivel mindketten alszanak délután a közintézményekben, így jól bírják ébren sokáig, ellentétben velünk. Dorka pörgeti a tesóját, dumálnak, röhögnek jó sokáig, közben pedig persze megy a kimászkálás, elkezdődött nálunk is a szomjas vagyok, pisilni kell, nincsen drágám, hol az anyaruhája, kitakarództam, kérek még egy puszit panaszáradat, amíg meg nem elégeljük, és mindenki eltávozik a saját ágyába. Onnantól kezdve Dávid 2 percen belül alszik, Dorka javarészt megvárja, hogy 11-kor én is bebújjak mellé az ágyba, csak akkor alszik el. Így persze reggel álmosak, és délután alszanak egy nagyot...
A tesójával nagy cinkosok, és nagy ellenségek. Általában harcolnak a figyelemért, de egymást azért megvédik, ha kell. Mindketten kiválóan kezelik, a kajabeli megszorításokat, Dorka elrejtőzik, ha véletlenül olyat eszik, amit Dávid nem ehet, Dávid pedig kívülről tudja, hogy miket nem ehet, és már fenn sem akad. :)

Flegma tűzoltó:



Kedvenc játékom:

Megnéztünk egy igazi tűzoltóságot:


 Kettes számú torta (aznap már a bölcsiben megkapta az egyes számút):
Az új lámpa a'la anya:
Köszöntés Dorkától:
 Természetesen ezt a tüzet is el kell oltani:
 Hármas számú torta a családi bulin: