2015. április 23., csütörtök

Dorka 7

Dorka szülinapját ebben az évben sikerült jó sokszor megünnepelni, először is Aquaworld-ös fürdőzéssel, majd itthoni tortázással, szülinapi bulival a barátai körében majd családi összejövetel keretein belül. Igazán nem panaszkodhat. Íme néhány kép:











2014 ősz - kistesó érkezik

Az őszi időszak legfontosabb eseménye volt, hogy kiderült, hogy májusban bővül a család, ezen a képen, Szentendrén, ahol a házassági évfordulónkat ünnepeltük, még nem látszik (annyira), de már ott lapuk a kisöcsi a pocakban:

A gyerekeknek csak a 12. hét után mondtuk el egy cukrászdában. Nem volt kitörő öröm, inkább egy furcsa csodálkozás, plusz Dorka részéről méltatlankodás, amiért nem lányt hozunk a családba.:) mondván, nálunk még a macska is fiú! Másnapra megbékélt, és már tudott örülni, Dávid is feldolgozta az információt, és érdeklődéssel kérdezgetett a tesóról.  Szívesen beszélgetnek a pocakkal ezentúl:




Dorka iskolás lett

Augusztus utolsó hetét azért vettem ki, hogy mindent beszerezzünk, az iskolához. Jól tettem, éppen hogy belefértünk az időbe. Az iskolatáskát együtt rendeltük meg, végül persze lovas mintásra esett a választás. Nagy volt az öröm, amikor megérkezett.

Az első napon aztán izgatottan vártuk, hogy megérkezzen Dia:

Már pont kezdünk megijedni és elszomorodni, amikor végre feltűnt:

Suli után is szoros a kötelék:


Az iskola nagyon jól megy a kisasszonynak, szeret bejárni, soha nincs panasz reggel, amint a suli elé erünk, már szalad is be. Eleinte picit félénk volt jelentkezni, hangosan megszólalni, de Mónika néni biztató szava jó hatással volt, a sok dicséret, piros pont és ötös kihozta belőle a bátorságot. A negyedéves szöveges értékelésben azt hangsúlyozta, hogy bátran meg kellene szólalnia, mert okos megjegyzéseiből az osztálytársai is sokat tanulhatnának. Hát irultunk-pirultunk. Nagyon büszkék vagyunk rá, egy-két apróságtól eltekintve zökkenőmentesen mennek a sulis dolgok. Házi feladat csak hétvégén van, hét közben a napköziben  megcsinálják. Az iskola négyig kötelező, de ha megüzenjük, el lehet hozni a gyerekeket ebéd után. Most, hogy nem dolgozom, ezt ki is szoktam használni, heti 1-2 alkalommal jöhetnek korán haza. :)

Esős nyár

Az idei nyár különösen esős, már már angolos, azzal a különbséggel, hogy nem egyszerű esőcskéket kapunk, hanem min.napi egyszer özönvíz áraszt el. Utólag érzem, hogy hatalamas szerencsénk volt az idővel július 21-től, amikor Lakitelken nyaraltunk. Hét napból ötöt tudtunk strandolni, a maradék kettő mozizással és játszóházzal telt, természetesen az eső miatt. A második szabis hetünket itthon töltöttük, akkor bizony már jó sokat kaptunk az égi áldásból. Most a gyerkőcök Léván vannak, szerencsére vannak unokatesók, akikkel elszórakoznak ebben az időben. Néhány kép az idei nyárról:

A gyerekek első fesztiválja a Tősfeszt, Dávid kicsit elfáradt. :)

A tűzzsonglőrök azért nagyon bejöttek nekik:
Renocskámék jöttek látogatóba, Dorka csodaszép ruhát kapott:

Elkészült a sminksarkom:

Apa hatalmas fába vágta a fejszéjét:

Azért volt egy kis jó idő is:

A nyuszikat cicákra cseréltük, ő is Calippo, (sajnos azóta elveszett).

A fiúk fiúként viselkedtek: 

De azért a lány is kitett magáért:

Volt igazi piknik hangulat:

Dorka elkezdett lovagolni tanulni:

Néha Dávid is elkísér minket:

A kertben elkészült a lépcsőzetes kialakítás, és végre kinőtt a fű is:

Papi gyártja a csapóajtót a cicáknak:

Rendészeti napon a papával:
Libegőztünk egyet:


És jó magyar turisták módjára azonnal szendviccsel indítottunk:


Lassan egy éve...

...hogy nem írtam. A 2015-ös fogadalmaim között szerepel, hogy újra felveszem a fonalat, és szakítok időt a blogírásra. Most hogy kert is van, sokkal nehezebben veszem rá magam, hogy gép elé üljek, de hát ha valaki ennyire élvezi a szabad levegőt, mint én, akkor nem is csoda. Eltelt az első évünk az új házikóban, és továbbra is imádjuk. Lassan újítgatjuk, persze mindig van mit csinálni, ahogy jósolták, de ez egyáltalán nem teher, inkább kihívás. Nem roskadunk magunkba, ha valamit félbe kell hagyni, vagy nincs tökéletesen rendben a kert, nincsenek olyan magas elvárásaink magunkkal szemben, inkább próbáljuk élvezni is az egészet. Persze a gyerekek és a munka mellett nem is lehet tökéletesen rendben minden, azt hiszem. Na, meg hát most egy újabb pocaklakóval gazdagodtunk.....de ne szaladjunk ennyire előre. Próbálom összefoglalni az elmúlt egy évet.