2015. június 9., kedd

Az első hetek

Hihetetlenül jól telnek az első itthon töltött hetek a három gyerekkel. Beni eszik és alszik, csak a frontok viselik meg, de ilyenkor is alszik, csak ringatni kell. Amúgy meg van, hogy egész nap húzza a lóbőrt, nekem meg rengeteg a szabadidőm. :) Persze jön a nyári szünet, úgyhogy majd nem lesz ilyen könnyű dolgom, de most, hogy a nagyok napközben iskolában-oviban vannak, így nagyon könnyű. Reggel apa viszi a nagyokat, de mi is felkelünk hozzájuk, legtöbbször csak én, de néha Beni is, fésülködés, készülődés, puszi, aztán Beni elalszik, és délelőtt megpróbálom elintézni amit el kell, posta, bevásárlás, lakás, kert, ezt általában átalussza. Egy hetesen vittük ki először, akkor már kezdett nagyon jó idő lenni. Kilenc napos volt, hogy nekem kellett a nagyokat vinni reggel, Beni végigaludta. Azóta már egy csomó helyet megjártunk, voltunk sportágválasztó családi napon, megvettem a ruhámat Zolcsikám közelgő esküvőjére, eddig mindig mindent átaludt. :)
Nyilván én is lazábban kezelem a helyzetet, de ő is sokkal nyugisabb gyerek, aki mellett lehet lazulni.
:)

Hazaértünk a kórházból:
Első pancsi itthon:

 Apánál is jól érzem magam:
Fürdés utáni éberség:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése