2015. november 29., vasárnap

Benuka fél éves

Őrület, hogy milyen gyorsan öregszik ez a gyerek. :)

8450 gramm volt a mérésen, megkapta az utolsó előtti oltását, már csak egy agyhártya gyulladás elleni maradt, aztán egy éves koráig nyugi.
A mozgásfejlődése kicsit rendhagyó, a klasszikus kúszást hanyagolja, inkább hátrafelé tolja magát. Helyette négykézlábra áll és kutyázik naphosszat, ebből pedig már kinyújtja a lábát, mintha fekvőtámaszt nyomna. A nagyok jókat kacarásznak is rajta. :)
A legújabb pedig, hogy ahogy így tornázik, és nyomja magát hátra, egyszer csak ülésbe dönti magát. Egyensúlyozni ugyan még nem annyira tud, néhány másodperc múlva felborul, de már háromszor felült így, úgyhogy gondolom ebből hamarosan stabil ücsörgés lesz.
Továbbra is egy vigyori kispofa, mindenki imádja, mindenkire mosolyog, kedves, szerethető krapek. Nagyon hálás a figyelemért, akárkitől jön is, ha a boltban szól hozzá az eladónő, akkor is felragyog az arca.
Hat hónaposan elkezdtük a hozzátáplálást, almával, két-három nap után elkezdem bevezetni az új ízt, amit ebben a hónapban lehet, így a barack, krumpli, sárgarépa és sütőtök kipipálva. Benu pedig HABZSOL!!!! Teljesen új élményt nyújtva ezzel nekem. :) Két nem túl jó evő után úgy tűnik lett egy hasát szerető pockom, akit élvezet etetni.

Apa Párizsban - november

A november hosszúnak tűnt, biztos azért, mert rengeteg minden történt. 13-án a párizsi terrortámadások megrázták a világot, ott napokig arról szólt minden. Állandóan csöngött a telefonom, mindenki érdeklődött, Viktor jól van-e, mi újság vele. Jó tudni, hogy ennyien aggódnak érte. Szerencsére nem lett baja, de az események miatt az eddigi 10 órás munkanapjai még hosszabbra nyúltak, sokszor éjszaka is dolgozik.
Másrészt mivel most két hónapig nem találkozunk, lehet, hogy ettől is tűnt hosszúnak ez a hónap, hisz még mindig 24 napot kell várni, míg végre megölelhetem. Szaladnak ugyan a napok, de egyre több mindenben érzem hiányát. Apróságok, amiket persze megoldok, de sokkal könnyebb és jobb lenne az élet, ha itt lenne. Az egyik a vezetés, főleg Lévára. Két órán át három gyereket szórakoztatni - jó esetben az egyik alszik egy kicsit - és közben az útra koncentrálni nem éppen leányálom. Nagyon nagyon várom, hogy az úton nekem már csak a gyerekekkel kelljen foglalkoznom. Micsoda megkönnyebbülés lesz.
A fűtés, favágás, trambulinszétszedés - ilyenolyan "férfimunkák" már meg sem kottyannak. :)
Ebben a hónapban apa megismerkedik közelebbről a nagykövetségen dolgozókkal, több közös munkájuk van, többek közt Kövér László és Áder János delegációja körüli teendők, Viktor itt főleg sofőrködik. De ennek apropóján kicsit összejön a társaság, és meghívják egy-egy eseményre, én pedig nagyon örülök, hogy kimozdul, jól érzi magát. A munka miatt erre nincs túl sok lehetőség, volt, hogy annyira fáradt volt, hogy azért utasított vissza meghívást.
Egyáltalán nem szokatlan, hogy hét napból hetet dolgozik. :(

2015. november 18., szerda

Első szavalóverseny

Dorka, 16 másik osztálytársával együtt úgy döntött idén másodikosként, hogy indul a szavalóversenyen.

Ezt a verset választottuk:


Gazdag Erzsi: A méhecske inge 

Szomorkodik a méhecske;
kimosta az ingét,
ökörnyálra terítette,
szél szárnyára kerítette,
s a felhőbe repítette,
mint a könnyű pillét.

Föltekint a bodzafára.
Könnye kőre csorran:
"Cinkemadár, ha arra jársz,
ingecskémre ha rátalálsz,
kapd csőrödbe nyomban,
s hozd le nekem onnan!"

Cinkemadár megsajnálta,
szólt a pacsirtának:
"Itt egy kis méh panaszkodik;
ingébe szél kapaszkodik,
valahol a felhőn úszik
lengő vitorlának.

Te ismered azt a felhőt,
mondd meg neki szépen:
eressze el vitorláját,
dobja le a méh ruháját!
Megfizetem fáradságát
tán a jövő héten."

Kis pacsirta szárnyát tárja,
s fellegekbe röppen.
Cinke és méh ott lenn várja,
s ím, a méh habruhája,
mint a harmat a virágra,
lábuk elé csöppen.

2015. november 12., csütörtök

A legtündéribb tündér

Mint a másik két gyerekkel, most is úgy érzem, miénk a legtündéribb baba a Földön. Bencus egy igazi álomgyerek. Eszik-alszik-mosolyog, ahogy mondani szokták. Az evés mondjuk elég érdekesen néz ki nála. Eddig 4-5 percnél többet még nem szopizott egyben. Nem értem, hogy szívja meg magát ilyen gyorsan, de láthatóan jóllakik. Ezt azért nehéz elhinni, mert ez a néhány perc is úgy telik, hogy közben néhányszor ülésbe tornázza magát, kiabál egy sort, megszámolja a lábait, nézelődik, majd folytatja. Ezt a viselkedést nem sikerült megfejtenem. Olyan, mintha megvárná, hogy a korty leérjen a pocakjába, addig nem tudja folytatni. A súlya viszont szépen gyarapodik, az öt hónapos mérésnél 8250 gramm volt.
Így alakult:
1 hó: 5750 gramm
2 hó: 6550 gramm
205 hó: 6760 gramm
3 hó: 7350 gramm
4 hó: 7770 gramm
5 hó: 8250 gramm

Most lassan fél évnél járunk. Hamarosan eljön a hozzátáplálás időszaka. vegyesek az érzéseim, egyrészt várom, mert azért ez mindig izgalmas, főleg így az elején, másrészt a hátam közepére nem kívánom a naphosszig tartó tervezgetést/pepecselést, amire a válasz sokszor egy határozott köpés és fancsali arc. :) A két rossz evőm után hátha lesz egy új ízekre nyitottabb babám...
Mostanra Dorka és Dávid már nagyon jó evők lettek, nem panaszkodhatok, de azért megszenvedtem velük az elején. Dávid mondjuk az édes ízeket szereti, szemrebbenés nélkül ellene egész nap édességeken, ha hagynák neki. Ha olyan étel kerül eléjük, amit szívesen fogyasztanak, akkor hatalmas adagokat képesek megenni. Dorka szereti a leveseket továbbra is, a zöldségekkel viszont mostanában hadilábon áll. Az iskolába kizárólag szalámis kiflit csinálhatok neki, zöldség és sajt nélkül.
De vissza Benukához.
Az alvása még nem tökéletes, legalábbis az éjszakai. Eddig egyszer ajándékozott meg 7 óra összefüggő alvással, aznap, amikor három hónapos lett. Sem előtte, sem utána nem volt erre példa, 2-3-4 ébredés van egy éjszaka, néha még mindig ébren tölt egy-egy órát, ez általában olyankor van, ha pisis lesz, és pelust-pizsit-hálózsákot cserélünk - hát ki ne ébredne fel ettől teljesen?
Nappal jól alszik, eleinte egy órát bírt ébren lenni, most már 1,5-2 órát játszik, nyüzsög, szöszmötöl és a kezemben tölt két alvás között. Rengeteget van kézben, nem viseli jól, ha egyedül marad, néhány percig eljátszik ugyan, de aztán szól, hogy igényel. Nekem meg, ha dolgom van, akkor cipelem magammal, és egy kézzel csinálok mindent. Már profi vagyok. :)

Mozgás: 4 hónaposan kezdett el forogni, hátról hasra, hasról hátra csak ritkán fordul, de megy neki az is. Most már a kúszásra készül, de egyelőre csak úgy megy, ha megtámasztom a talpát, és arról el tud rugaszkodni. Tegnap próbálkozott a négykézlábra állással, vagyis annak kezdeményével. Sürgősen ki kell találnom, mi legyen a legókkal!!!!

Gyorsan néhány kép mielőtt kitépi a billentyűzetet a kezemből:

2 napos:


1 hetes:
10 napos:

2 hetes:



7 hetes:
 2 hónapos:

2 hónaposan a Balcsinál:

9 hetesen először alszik hason:
Verpeléten:
3,5 hónapos:

Erzsivel kártyáznak:
4 hós:
5 hós:

Dorka meghívja őt a szülinapi bulijára: