2016. július 25., hétfő

Apa Párizsban - január

A 10 nap, amit Viktor itthon töltött dec 23-jan 3 között pont elég volt arra, hogy újra mindenki visszazökkenjen a régi kerékvágásba, hogy megszokjuk, milyen jó is együtt, milyen természetes, és mennyivel KÖNNYEBB az élet. Így hát nehéz volt az elválás, de sokkal nehezebb az utána következő néhány nap, a gyerekek sírva puszilgatták apa fényképet, és én is csak könnyes szemmel tudtam mondogani nekik, hogy ügyesek leszünk, hamar vége lesz. Hát most nem így érzem. Nagyon távolinak tűnik a vége, valahogy most nehezebb, mint tavaly. Pedig 2,5 hét múlva újra látjuk egymást, sőt megvettük a jegyünket Párizsba március végére.
Közben Dávid iskolába menési/nem menési mizériája zajlik, nagyon nehéz a döntés, álmatlan éjszakákat okoz nekem, a döntés pedig úgy érzem csak az enyém. Remélem sikerül jól dönteni!

Lassan vánszorogtak tehát a januári hetek. Biztos a bezártság teszi, de hosszabbnak tűntek a napok, mint eddig. Pedig igyekeztem elfoglalni magam most is, fát rendeltem, elkezdtem olaszul tanulni, előadáson voltam az iskolaérettségről, meg amúgy is, kitöltötte a napjaimat, az aggodalom, hogy jól döntök-e Dávid visszatartásával kapcsolatban. És mégis.
Szombatonként iskolaelőkészítőre jár Dávid, Jutka nénihez, Dorka régi óvónénijéhez. Mindig nagy hiszti övezi az indulást, nem akar menni, fájlalja, hogy neki nincs szabadideje (???), aztán pedig nem akar hazajönni, annyira jól érzi magát. De macera ez a oda-vissza utazgatás Benivel nagyon.
Szegénykém, ő már iszonyúan unja az autózást, van, hogy egy nap négyszer ültetem be, nem csoda, ha ki van akadva.
Apa nagyon elfoglalt volt most is, ráadásul eléggé lebetegedett, lázzal, durva torokfájással feküdt otthon két napot.  Azt mondja neki így gyorsan elszaladt a hónap.
Én azt állapítottam meg magamban, hogy hiába közeledünk a 11 hónap feléhez, ezt az állapotot én nem tudom megszokni. Nem akar könnyebb lenni a szívem. Persze, egyébként bírom, nem vagyok összetörve vagy ilyesmi, de sokszor elszomorodom, a gyerekek előtt viszont jól tudom palástolni, nem akarom még ezt a terhet is rájuk rakni.
Január végén Dávidkám 6. szülinapjára készültünk, pont vasárnapra esett, így aznapra szerveztük a családi bulit. Nagyon jól sikerült, jó volt együtt lenni, de titkon azért nagyon sokszor összeszorult a szívem, amiért a jobbik felem nem lehetett velünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése