2017. április 29., szombat

Mindennapok

Időről-időre írnom kellene egy-egy tipikus napról, hiszen olyan gyorsan változnak a gyerekek, olyan sok inger éri a családot, hogy hamar elfelejtjük milyenek voltak még nemrég.
Dorka pont ma kilenc és fél éves. :) Szereti a sulit, szinte soha nem panaszkodik, hogy menni kell. Dávidtól gyakrabban jön, hogy ugye már hétvége következik...
Reggelente viszonylag zökkenőmentes az indulás, még mindig úgy kezdjük a napot, hogy én öltöztetem fel őket. Így még soha nem volt hiszti a ruhák körül, mire felébrednek, szinte fel vannak öltözve.:) Előtte már elkészítem a reggelijüket, általában zabkását, néha gabonapelyhet vagy gofrit. Ha van reggelinek való finomság előző napról, azt is szívesen fogyasztják. Nincs sok idejük készülődni, pár perc, amíg Bencit összerakom és szendvicset gyártok. Dorka már legtöbbször maga készíti a haját. Majdnem minden nap késve indulunk, általában 7:44-47 között, nagyon ritka, hogy 3/4-re beérünk. De még soha nem szóltak érte. Isi után ovi, Benit meg kell győzni, hogy bejöjjön, csak nagy elszántan mondogatja, higy nem-nem.:) Végül csak bejön, és ha megenghedem, hogy a csoportban játszon kicsit, nem lehet őt onnan elráncigatni. Anikó néni imádja, legszívesebben ott tartaná.:) Dávid azonnal nagyfiúvá változik, amint meglátja a barátait. Vicceskednek és rosszalkodnak azonnal. Nehéz ebben a közegben rendszabályozni, hirtelen kicsusszan a kezemből az irányítás. Azért nem tiszteletlen, csak távolságtartóbb.
Délelőtt Benucival elintézzük, amit kell, imád bevásárolni menni, mindig mondja oviból kifelé, hogy "boltba, boltba". De hamar megunja, akkor jön a "haza, haza"... :)
Itthon imád a kertben lenni. Főleg akkor érzi jól magát, amikor feladat van, ültetünk, tereprendezünk vagy hasonló.  Sokat segít. Egyedül nincs el, sem kint sem bent. Állandó foglalkozást igényel, egyedül a mese köti le némileg. Uzsonnaidőben szoktam csak bekapcsolni neki, vagy ha olyan dolgom van, amikor fontos, h ne sertepertéljen körülöttem néhány percig.
Ebéd után kicsit játszunk, és egy körül fekszik le aludni. Másfél-két órát alszik kb, addig én kint foglalom el magam, vagy benti csendesebb tevekenyseggel. Mindig megbánom, higy ilyenkor nem pihenek kicsit, de valahogy olyan időpocsékolásnak tűnik.
Délután sokszor Apa hozza haza a nagyokat, onnantól kezdve megy az őrültködés.
Mivel Dorka az iskolában megcsinálja a házi feladatát, így ezzel itthon nem kell foglalkozni. Este nyolckor, meseolvasás közben gyorsan bepakol, nagyjából ennyit foglalkozunk az isivel. A dolgozatok hírét is csak az érkező e-mailekből tudom, amit a tanító néni küld. Nem igényli, hogy készüljünk vele, kivéve a környezetismeretet és az angol szavakat. A környezet körül megy a haldoklás, azt nagyon nem szereti. Bár gyanítom, ha azt is Mónika néni tartaná, nem lenne gond.
Dávid rákattant a Minecraft-ra. Apa örül, hogy végre kicsit közelebb kerül a számítógéphez, (eddig a ki-bekapcsolás ment csak...), most tényleg jobban kiigazodik, és a virtuális térbeli tájékozódási képessége is sokat fejlődik, de azért ahogy beszippantotta a gyereket egy pillanat alatt, na az neki is félelmetes. Sokat beszélgetünk róla, óvjuk attól, hogy kizárólag erről szóljon az élete, és oda már eljutottunk, hogy játékidőn kívül már mással is el tudja foglalni magát. Az elején a fél óra játékot 23,5 óra várakozás és álmodozás követte, más témája nem is akadt. Szóval ebből a gödörből kifelé jövünk, gondolom lesz még sok másik.
Benuka rohangál a nagyok után, folyton ott sertepertél körülöttük, minden buliban benne van, most hogy szépen beszél, a többiek is nagyon élvezik a társaságát és iszonyú cukinak tartják. Rengeteg aranyköpés születik, versenyeznek azért ki tud többt begyűjteni tőle. :)

Este nyolckor szigorúan meseolvasás illetve Benukának alvás következik, Dorkáék még bírják egy-másfél óráig ébren, de már csendesebben vannak/vagyunk, ilyenkor apa meséje után én még bemegyek hozzájuk átbeszélni a napot és zenét hallgatni. Próbálom rövidre zárni, ilyenkor én is szeretnék már pihenni vagy a saját dolgommal foglalkozni, de annyira élvezik ezeket a beszélgetéseket, hogy sokszor ott ragadok.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése