2017. június 14., szerda

Dorka kórházban

Május 9-én, kedden történt, hogy Dorka fájlalni kezdte a pocakját. Előtte megevett egy csomó tk kakaós csigát, gondoltam biztos megülte a gyomrát. El tudott aludni, de éjjel háromkor felébresztett, hogy neki nagyon fáj még mindig. Akkor kapott fájdalomcsillapítót, másnap itthon maradt. Vendégeink jöttek reggel, el is volt viszonylag jól délig, akkor megint fájni kezdett neki, el is mentünk a doki nénihez, aki semmit sem talált, enyhe vírusfertőzésre gyanakodott. Estére a kicsi lány már tényleg ágynak esett, és belázasodott. Innentől kezdve a láza 40,5-ről max 38,5-re volt csillapítható, már váltogattam a lázcsillapítókat, telefonos kapcsolatban voltam a helyettes orvossal, aki hűtőfürdőt javasolt, de minden csak ideig-óráig segített. Csütörtökön egész nap lázas volt, pénteken aztán visszamentünk a doki nénihez, aki azt havasolta, hogy a Heim Pálba már úgy menjünk, hogy viszünk ottalvós csomagot. Igaza is lett, Dorkát bent tartották, eleinte nem tudtak mennyi időre, jópár napot emlegettek. Hihetetlenül gyorsan sorra kerültünk, két vizsgálat között Dorka azonban már elaludt a széken, kapott pokrócot, annyira fázott.
Délután kettő körül megkaptuk a szobánkat, én is kaptam egy fotelágyat és 3000 Ft ellenében háromszori kaját. Dorkánál elindult az antibiotikum kúra és folytatódott a lázcsillapítás. Első nap sok doki megvizsgálta a hasát, ütögtték, nyomogatták, forgatták, vizeletett vettel tőle, szurkálták, kézfejben nem találtak el vénát, végül a könyökhajlatába lett a branül bevezetve. Közben néhányszor hányt a láztól. Vesemedence gyulladást állapítottak meg nála. Az UH nem mutatott szervi elváltozást szerencsére.
Nem ismertem rá, amikor a vicces fiú asszisztensnek magabiztosan odaszólt, hogy hogy emelje meg az ágyát és merre tolja. Örültem, hogy ha csak rövid időre is, de tud vidám lenni.
Eleinte sokat aludt napközben is.
A hétvége lázas láztalan időszakok váltakozásával telt, de már picit jobb volt a közérzete. Volt is olyan megjegyzése, hogy nem is rossz itt a kórházban, itt nem fáj semmi. :) Szabatársnak egy iszonyú cuki, de nagyon hisztis háromévest kaptunk. Aranyosak voltak az anyukájával.

Először rosszul esett Dorkának, és így nekem is, hogy hajnali 5.30-kor jönnek a nővérek gyógyszert beadni, lázat és SÚLYT ! mérni. De a második naptól ezt is megszoktuk, és simán visszaaludtnk. Sőt az sem zavart, hogy mászkálnak körülöttünk, csörömpölnek, szól a telefon, és full világos van. Hihetetlen az emberi alkalmazkodóképesség. :)

Hétfőre ígérték a tanító néni érkezését, aki Dorka izgatottan várt. Jól felgyülemlett kedd óta a tanulnivaló, úgyhogy jól is jött.

Hétfőn azért még délutánra belázasodott, ez volt számomra a mélypont, akkor már elhittem, hogy javulgat. De ez volt az utolsó belázasodás, ezután tényleg jobban lett. Hétfő este a mama jött be hozzá, hogy a fiúkáim sem felejtsenek el, illetve Benikém ne kapjon olyan nafgy sokkot a távollétemtől.
Kedd este ki is engedtek bennünket 3 óráta, Dorka anyák napi ünnepségére. Eleinte ez nagyon bizonytalan volt, okot is szolgáltatott a szomorkodásra, de végül összejött, mindenki nagy örömére. Mónika néni is meghatódott. :)




Diácska üzenetei:


Azért itt még nagyon gyenge és sápadt volt. Viszont innentől kezdve már tényleg a javulás útjára lépett, behoztuk az iskolai lemaradást, kártyáztunk, társasoztunk, olvastunk, frizurákat készítettünk, és vártuk a csütörtököt, hogy kiengedjenek:




Végre otthon:
Még egy hét antibiotikum várt rá, de a következő vizeletvizsgálat már negatív lett.
A fiúk nagyon ügyesek voltak itthon. Bencike gyönyörűen elaludt hiszti nélkül egyedül esténként, nem érzékeltette, hogy rosszul viselné a hiányomat. Miután visszatértünk, akkor lett nagyon anyás, olyan igazi mindenhovaegyüttmenős páros lettünk. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése